NEWS

Rendhagyó útikönyv készül a Balaton vidékéről

Egy forradalmian új, először két éve bemutatott városfelfedező módszert követ a Templomséták a Balaton körül című könyv, melynek megjelentetésére most közösségi finanszírozási kampányt indítottak a Brancson. A különleges sétaútvonalak teljesen új koncepció szerint mutatják be a jól ismert tájat.

Zubreczki Dávid másfél évtizede kutatja az építészetet a középkori emlékektől a kortárs épületekig, eredményeit pedig hol népszerű blogjában (Urbanista), hol az ország vezető hírportáljain, hol szakfolyóiratokban publikálta. A templomséták koncepcióját 2019-ben dolgozta ki. Ennek a lényege, hogy bármely város, kerület, falu vagy vidék építészete, művészete, történelme, kultúrája megismerhető pusztán annyiból, hogy egy-egy jól megválasztott útvonalat követve végigjárjuk működő, illetve felhagyott templomait, kápolnáit, zsinagógáit és szentélyeit. Nem kell hozzá se vallásosnak, se művészettörténésznek lenni, laikus – akár megrögzött ateista – olvasóként vagy turistaként is izgalmas élményben lehet részünk, ha követjük könyve útmutatásait.

E koncepció szerint született meg 2020-ban a Templomséták Budapesten című könyv, amit a nagyközönség és a szakma is kedvezően fogadott: kisebb megszakításokkal egy teljes éven át vezette a Bookline-on az építészeti könyvek eladási listáját. A jól bevált módszert követte a sorozat második kötete is 2021-ben, a Templomséták a Dunakanyarban.

A szerző jelenleg a harmadik, eddigi legnagyobb vállalkozásán dolgozik, ez lesz a 2023-ban megjelenő Templomséták a Balaton körül című könyv. Az ország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontjáról van szó, amit sokan ismernek. De ahhoz, hogy igazán közel kerüljünk hozzá, meg kell találnunk „mesemondó házait”. Hiszen ezekbe a kincsekbe ritkán botlik bele magától az ember. Nem biztos, hogy tudjuk, merre találjuk a pálosok ősöreg erdei kolostorát, mely átlagosnak tűnő templomokban bújnak meg lenyűgöző barokk oltárok, melyik mellékutca rejti a borkereskedők ózsinagógáját, hol lep meg bennünket egy modern templom vadul hullámzó mennyezete, vagy egy népmeséből elővarázsolt, héttornyú templompalota, s melyik szántóföld közepén áll ma is büszkén az a magányos torony, amelynek a statikusok szerint már rég össze kellett volna dőlnie.

Nos, ebben segít nekünk a Templomséták a Balaton körül című építészeti útikönyv. Na meg abban is, hogy ha eljutottunk az adott épületig, akkor tudjuk, mit is érdemes nézni azon. Miért különleges egy lantablak, hogyan lesz egy templomból szatyorvár (meg hogy egyáltalán mi az), és miként kerülhettek egy betiltott szerzetesrend titkos szimbólumai egy mennyezetfreskóra?

A könyvben szereplő templomok többségét Bődey János gyönyörű fotóin is megcsodálhatják majd az olvasók: a Templomséták a Balaton körül mutatós megjelenésével ugyanis dizájnalbumként is megállja a helyét.
A munka már javában folyik, hogy a jövő felfedezői nyáron már ezzel a kezükben (zsebükben, hátizsákjukban, bringatáskájukban, kesztyűtartójukban) barangolhassák be a Balaton vidékét és annak szebbnél szebb épületeit. Viszont a könyvkiadás az elmúlt másfél évben olyan nehéz helyzetbe került – elsősorban a beszűkült források és az elszállt papírárak miatt –, hogy az alkotók úgy döntöttek: közösségi finanszírozáshoz fordulnak.
A Brancs közösségnél indítottak kampányt, hogy (legalább részben) előteremtsék a gyártáshoz szükséges összeget. Aki előrendeli a Templomséták a Balaton körül című könyvet, az nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megjelenésében és tartalmában is olyan színvonalú kiadványt vehessen majd a kézbe, amilyet az előző két kötetnél már megszokhatott.

Aki a kedvezményes vételáron felül is szívesen támogatja a könyv megjelenését, az egy különleges – csak itt beszerezhető – balatoni templomtérképpel gazdagodhat, vagy részt vehet egy exkluzív templomkiránduláson, illetve könyvbemutatón.